Nem nagyon írtam még Eliről.
Hisz először nem is voltunk olyan jóban. Eleinte nem volt róla szó, hogy ő itt marad nálam.
Négy tesójával érkezett egy nyírségi gyepiről. Ebből kettő került a Border Collie Fajtamentéshez, a többi a Csivava Fajtamentéshez.
Mindösszesen 5-6 hetesek lehettek, alul fejlettek, és iszonyat férgesek. Elike volt a legkisebb, akkor még Cirbolya névre hallgatott, és nem érezte összeegyeztethetőnek a féregtoxikózisát az élettel. Így hazahoztam, infúzióztam, etettem, és fel sem merült bennem, hogy megtartom.
Aztán teltek az idők, nem özönlöttek rá a rajongói levelek hogy örökbe fogadnák, így itt ragadt.
Nem foglalkoztam vele túl sokat, csak amennyit alapvetően egy kiskutya igényel.
Egy éves koráig örökbe akartam adni, és csak egy jól sikerült születésnapi parti Jack Daniels árnyéka vezetett, mikor le mondtam az egy szem gazdijelöltjét.
Nagyon nehéz volt az élet vele, két éves koráig nem volt szobatiszta. Rendszeresen keltem fel arra, hogy pisibe tocsog az ágyam. Minden éjjel fél négykor jött egy árus kocsi az utcába, amire ő felébredt és felüvöltötte vele a házat. Kialvatlan voltam miatta nagyon sokáig.
Szóval a személyisége nem ejtett rögtön rabul mondjuk így.
Yellet folyamatosan terrorizálta / terroizálja, viszont ha nincs ott vele támasznak egy másik kutya akkor retteg, és remeg. Esetleg ugat.
Kajáért hajlandó volt dolgozni ideig óráig, de zsákmányra dolgozni a pályán már kevésbé. A csarnokban ha bejött valaki, megijedt és addig üvöltött, amíg ki nem vittem. Ha valaki evett, akkor kirohant a feladatból.
Az izomzata egy éves koráig annyira fejletlen volt, hogy nem tudta magát megtartani ülésben. Kicsúsztak hátra a hátsó két lábai. A teljes arcáról kétszer hullott ki az összes szőr. Átesett az összes létező vérvizsgálaton, bőrkaparék vizsgálaton, biopszián, mire kétszer 10 hét gyógyszeres kezelés után rendbe jött a bőrproblémája. Bár a mai napig érzékeny.
Nem is tudom, hogy kezdtünk el összecsiszolódni. Talán, amikor Győrbe költöztem, és csak a kutyusaim voltak ott velem. Szép lassan Elike is elkezdett agility edzésekre járni, nulla elvárással. Kezdjen el ő is valamit csinálni alapon.
Aztán elkezdett tehetséges lenni. Nem a gondolkodós feladatokban. Olyan volt, mint a gyúrós fiúk. Erős, gyors, de azért két összeadást ne kérj tőle. ( Bocsi srácok :D, én is voltam gyúrós lány :) )
A 2x2-es szlalomra minden nap rácsodálkozott és újra szét kellett szedni kb fél évig :D. A szavakat most is csak megszokásból, és a megfelelő ismétlésszámból érti. Viszont szépen mozog, ugrik, és fordul. Ezt ajándékba kapta a felmenőitől.
Valami átkattant, és elkezdtünk egyre jobban együtt működni. Elkezdtem úgy érezni, hogy tényleg az én kutyám.
Előtte sokat nyaralt a tesómnál, hogy kipihenjem az együttélésünk fáradalmait.
Miután Daeron elment még közelebb kerültünk. (Mivel idegesítette Daeront az ugatásával, ezért nagyon haragudtam rá. Ez a faktor kiesett. Illetve átvette a kanapén bújás pozícióját is Dájcitól.)
Ahogy múlt az idő kiderült, hogy ő valójában ebben a sportban tud kiteljesedni.
Sose éreztem egyetlen kutyámnál sem, hogy nem kell a pályán küzdeni. Elég odafutnom egy akadályhoz, rámutatni, és a magic megtörténik. ( Mondjuk eddig egyik kutyám sem igényelt ilyen szintű "babysittinget", ezen a köldökzsinórról való leszakadáson még dolgoznunk kell.)
Ebben a szellemiségben álltunk fel az idei válogató sorozatra, ahol az övé volt a főszerep, mert sajnos Yelle úgy gondolta nyugdíjazza magát a versenysportból. (Maxifanti az állapota, egészséges, kedves, aranyos, csak a közös versenyzésünk ért véget, nem a szerelmünk :) )
A válogató utolsó jumping futama előtt csak néztem ezt a kiskutyát, és az ő, illetve a mi hatalmas együtt megtett utunkat.
Ő nem erre született, őt csak kivetette magából a világ, hogy lesz ami lesz. Teljesen véletlenül keresztezték egymást az útjaink. És abból a beteg, kicsi kutyából, egy erős ügyes kutya vált.
Az érzés, mikor rájöttem hogy a legjobbak között ott tud lenni az élvonalban az egy nagyon megható, és büszke momentum volt.
Mert ő nem ösztönből dolgozta végig az edzéseket, hanem értem, értünk.
És igen, ez a pici kutya kirepít minket Dániába, és képviselhetjük Magyarországot az EO-n, Európa legjobbjai között.
Mert ez a pici kutya megcsinálta , egyenesen a nyírségi gyepiről <3
