Mikor megérkezett Dapi, és elkezdtem gondolkozni mi is legyen vajon a kiskutya első trükkje, az "ereszt" vezényszóra esett a választás... Végül is mégiscsak egy malinoisról van szó, akit szerencsés módon mondioringes papával áldott meg az ég!
Gyönyörűen haladtunk, kajára és másik játékra is hamar megtanulta, hogy le kell váltania azt a játékot ami éppen nála van!
Büszke is voltam, hogy "Én ugyan nem leszek az a lány, akinek a kutyája nem ereszti el a játékot, és órákat kell könyörögni érte"!
Na az lettem...
Dapa 5 hónapos kora körül olyan önbizalmat szerzett (lehet én raktam bele, de ezt majd letagadom :) ),
hogy kb. álmában sem volt képes megválni a zsákmányától.
Másik labdára már nem volt vicces váltani, kajára maximum akkor, ha valami extra különlegességgel, pl. sült csirkeszívvel kínáltam.(Hiába tudta pontosan jól a feladatot!)
Ha véletlenül nagy nehezen, "kifeszítettem" a szájából a "kincset" visszakézből visszafogott rá...Mármint a kezemre.
Most nevetünk rajta....Én sírtam... Nem tudom, hogy a fájdalom, vagy a lelki gyötrelem volt-e nagyobb, de elhatároztam, hogy ezen sürgősen változtatni kell. (Az egy dolog, hogy a saját kutyám hülyének néz a maga 6-7-8 hónapjával, de még képezni sem lehet, mert ugye nincs mivel..Se kéz, se labda...)
Most jött az a rész, mikor Dalma segítségért fohászkodott... Hol az Úrhoz, hol kiképzőkhöz,és egyéb kiképzésben jártas kutyásokhoz.
Mindegy volt ki, de valaki segítsen már!!!
Sok eltérő választ, módszert, és technikát hallgathattam meg az erőszakostól, a szépen kérjed kategóriáig.
Egy dologban viszont mindenki azonos állásponton volt!!!
Csak egy hétre adjam oda a kutyát, hogy tökéletesen működjön.
Szépen sorjában természetesen megpróbáltam mindent. (Hisz minek kérdezek, ha utána nem figyelek oda rá.):
A szájába akartam annyira tömni a labdát, hogy már ne kelljen neki! Hát izééé...kellett :D
Majd csúnyán néztem rá, miközben nem tudott tovább hátrálni a fal miatt... Hát kifarolt :D
És voltak még ilyenek, és még ilyenebb módszerek. Sorolhatnám napestig!
Elmésen kitaláltam, hogyha megharapom a fülét, akkor elengedi a zsákmányt!
Majd ugye a másodperc törtrésze alatt vissza is fogott. (A második trükkünk volt: a "Fogd" vezényszó hallatára mehetsz csak a labdáért...! de hát ezt most engedjük el :D)
Miután ha valaki ránézett a kezemre nem tudta eldönteni, hogy a János kórház baleseti osztályáról szalasztottak, vagy csupán csak statiszta pozícióba csöppentem a legújabb Brad Pitt zombis film forgatásán, úgy gondoltam, hogy akkor most leülök, és elgondolkozom a problémán.
Mint Micimackó...gondol...gondol...gondol...
Végül arra jutottam, hogy semmi baj, ha nem adja oda Dapa a labdát, akkor nem is kell. Akkor én nem játszom.
Az első adandó alkalommal tüntetőleg elvonultam mikor az "Ereszt" szó hallatán a kutya füle botját sem mozdította, nem hogy az állkapcsát.
Én ilyen döbbenetet még nem láttam a kutya arcán! Abbahagyta a neurotikus labda csámcsogást, a labatépést. Csak pupillázott utánam a távolba, egy lépést nem mozdult.
Pár pillanat után visszamentem, elkértem a labdát.Mivel nem adta megint elvonultam.... És ez így ment egészen addig, amíg a Gellért téren már mindenki teljesen hülyének nem nézett.
Nem baj, mindent a cél érdekében, folytattam.
Szépen lassan Dapa kezdett rájönni, hogy ha nem adja oda a labdát, akkor nem dobom el. Ha odaadja és visszafog / felugrik érte, szintén nem dobom el...
2-3 alkalom alatt leesett a kutyának, hogy egyedül játszani nem olyan vicces, mint együtt.
Azóta természetesen még nem százszázalékos a siker. Vannak hullámvölgyek, feszegeti a határait, mint mindig :D
Próbálgatom cserélni a labdákat, és az ingereket. Egyre magasabb értékű zsákmánnyal dolgozunk, és izgalmasabb helyszíneket keresek.
Az agility pályán még messze vagyunk a sikertől, de végre, (így hogy Dapi egy éves múlt :D) tudunk labdázni a parkban!
Szóval itt lenne a videó: 4 másodperc / 1 év munka!
Remélem jövőre dupla sebességgel haladunk majd.:D
