Szóval úgy volt, hogy megidősödött. És ugye leraktam. Szóval nyilván soha többet senki nem hall róla, kanapén fog ezentúl tengődni, néha kiviszem a rétre és hagyom megöregedni nyugalomban....

Ja nem :D!

Daeron elmúlt tíz éves, és már nem hódolunk többet addiktív szenvedélyünknek az agilitynek.

Következő napirendi pont: Találjunk valami újat!
Ez legyen olyan ami leköti őt is, engem is, viszont kritérium hogy ne gyilkolja szét a kutya ízületeit.

Számos sportot kipróbáltunk már együtt, de engedelmesek még sosem voltunk.
Szóval nyáron hirtelen felindulásból elkezdtünk indokolatlan obedience edzésekre járni.
Ő újat tanult, én meg pláne!

És ami ijesztő, hogy az eddig rettenetesen unalmasnak tűnő sport hirtelen elkezdett izgalmassá válni.
Ami viszont még fontosabb, hogy nem hagyja Daeront megöregedni.

Attól mert van két fiatal, fogékony, robbanékony kutya a társaságomban, nem azt jelenti, hogy nincs egy idősödő, igazi társ mellettem, akit hagyhatok parlagon, csak mert több kupát nem fogok feltenni a polcra a neve mellé.

Ugyanúgy igényli a törődést, mint a többiek. Sőt! Előnyben van! Ő 10 éve van velem. Mi vagyok én ahhoz, hogy egy tíz éves kapcsolatot kikukázzak csak úgy.


Szóval heti többször hóban, esőben, negyven fokban de megjelentünk tréningen és megpróbáltuk elsajátítani ennek az új műfajnak a különlegességeit.

Oly annyira, hogy fél év után ma felálltunk a rajthoz és megcsináltuk mindazt amit edzésen hétről-hétre gyakoroltunk. Se többet, se kevesebbet, csak pont ugyanazt.

Nem volt a verseny leggyorsabb és legrobbanékonyabb malinois-a.

Számára a fémapport rágása nem ördögtől való, és a feladatok közötti sikító frász elengedhetetlen része a a közös mókának.
Lassabban teszi le a könyökét, mint fiatalabb társai és néha ferdébben fekszik, mint a Pisai ferde torony.

De az tény, hogy meg akar felelni egy új szituációban, egy új környezetben, egy számunkra teljesen ismeretlen világban az minden hibázást felülír !