2022-es Agility EO , és ami mögötte van.

Tavaly nyáron a Moravia Open után komolyan megfordult a fejemben, hogy Yellevel nem folytatom az agilityt.
Rettenetes volt a mozgása. Sajnos pár rosszul sikerült verő miatt, olyan early-take off szindrómába került, ami miatt féltem, hogy komolyabb kárt fog tenni magában. :(

Sajnos mivel az elugrások problémát jelentettek számára, más helyzetben is egyre több konfliktusba keveredett a pályán.
Szóval ott álltunk tavaly nyár közepén azzal a tudattal, hogy a kutya egy szituációban képes csak megbízhatóan ugrani, ha zónás akadályt lát.

Egy hónap teljes kihagyás, és mély depresszió után voltam képes újra edzeni vele, majd szép lassan visszatért a motivációm. 



Belegondoltam, hogy ha nem ezt csináljuk, akkor mit?
Mármint, ok lehet kutyuskázni, meg elmehetek végül is jógázni, meg gondolom lehet egyéb dolgokra is pazarolni a szabadidőmet.

Belegondolva idén lett nagykorú a kapcsolatunk az agilityvel. 18 év....
Több ideje űzöm ezt a sportot, mint amióta nem.
Egyértelmű az is, hogy imádom, és nem csak én, hanem az összes kutyám is.
Szóval előre megyünk ugye, nem hátra. Elkezdtünk felkészülni a válogatókra.

És ami eddig még sosem volt ennyire erős, az a hit, amit kaptam a környezetemtől.
Jobban hitek bennem néha ( na jó, talán végig), mint én magam :) Köszi-köszi :))

Óriási dolog volt ezek után, hogy április végén kiderült képviselhetjük Magyarországot az Európa Bajnokságon.

A munka java még csak most kezdődött, reggel munka előtti edzésekkel, teljes erőbedobással. Nagyon sok feladattal, pontosítani valóval vágtunk neki a felkszülésnek.
Csak ugye ilyenkor mondja azt az élet, hogy no-no.

A válogatók után nem sokkal Yelle lesérült, hetekig pihent.
A combfeszítő izmát, és a csípőhorpasz izmát húzta meg.
Mindent IS csináltam vele. Torna, lézerterápia, TENS, kollagén kúra, masszázs. Tényleg mindent, és csak nagyon lassan állít vissza munkába. A sérülés után hetekig csak ugróiskolát, és 30cm-es akadályon lévő forgatást gyakoroltunk.

Majd, mikor visszaállt szépen a helyzet, és már nagyobb kombinációkat is futottunk, sikeresen meghúztam a saját lábamat.
Nyilván a combfeszítőmet, és a csípőhorpaszomat... Átvettem Yelletől... 

Konkrétan nem tudtam futni, versenyekről le kellett sétáljak.
Végül szintén a masszázs, lézer, TENS, tape, gyulladáscsökkentő kombókkal, utolsó utáni pillanatra, de úgy nézett ki, ha nem is olyan gyorsan, mint szoktam, de fel fogok tudni menni a pályákra, és fogok tudni futni.

Indulás előtti nap még edzett Yelle, egy csoda  volt, nekem a tape-et felhelyezve működött a lábam, és csak egy dolog maradt hátra a pakolás, és az éjszakai indulás.

Daeron a nagyobb kiruccanások alkalmával már wellnesselni jár Bicskére, nem jön velünk.
Lassan felkészítettem az indulásra, amikor a fekhelyről felkelve elesett, és idegrendszeri tünetei jelentkeztek.
Nyakát oldalra tartotta, nem tudott menni, a két bal oldali lába egyáltalán nem engedelmeskedett. Járni próbált, de csak esett-kelt lépésnél. Kifejezetten ijesztő látvány volt :( .

Nyilván felrémlett több fejezetnyi belgyógyászat, hogy mi is lehet a hátterében, az agyvérzős- vestibularis szindrómától kezdve, a porckorongsérvig, és egyéb agyi folyamatokig, tényleg minden.
Több professzorom is bekönnyezet volna, ha az egyetemen így sorolom a differenciáldiagnóziskat....

Egy volt csak biztos, hogy kitámolygunk a konyhába, kap egy kanült, és sokktalanítom, ellátom fájdalomcsillapítóval, infúzióval, B vitaminnal. 

Itt merült fel harmadszor, hogy egyáltalán elinduljunk-e az EO-ra.
Yelle lába, az én lábam, most ez...

Nem hagyom otthon úgy Daeront, hogy lehet nem látom többé, és nem indulok el vele, ha inkább a másnapi MR vizsgálatra kéne vinni.

Egy éjszakányi idő volt, hogy megnézzük jobban lesz-e.
Ha igen, akkor jön velünk, ha nem akkor mindenki marad itthon.

Szerencsére, a gyógyszerektől már éjjel jobban lett, az inkordinált mozgása is javulni látszott. Szóval csúnya módja volt, de kihisztizett magának egy Belga nyaralást. (Végig, és azóta is jól van szerencsére).

És igen, mindig ellopja a showt.  Ez a poszt most Csucsuról szól :D <3

Az EO-n Yelle fantasztikus volt. Soha az életben nem koncentrált még ennyire, mint most.
Látszott, hogy nem akar hibázni.

A csapat jumping futamban, éreztem hogy nem visz eléggé a lábam, így egy rögtönzött hátsókereszt sajnos verőt eredményezett, illetve a karikát is ilyen módon nyitottuk ketté. 
Ezzel a két apró hibával is nagyon boldog voltam. Az agility futamban szintén két apró hibánk volt, mert belebeszéltem a munkájába. Majd legközelebb nem teszem. :)

A másnap reggeli egyéni jumpingot lefutottuk hibátlanul. Nagyon éreztem a pályát, abból a szempontból, hogy egy hétfő reggel 8.30-as edzésen is hasonlóakat gyakorlunk. 

Egy hosszabb utat választottam, mint érdemes lett volna. Nem mértem fel jól a helyzetet, így a fináléról sajnos lemaradtunk.

Az érzés, ahogy lejöttünk a pályáról viszont euforikus volt. Ezért jöttünk, ezért dolgoztunk. A flow élményért, azért az összeszedettségért, amit mindkettőnknek sikerült felmutatnunk.

Nem mi voltunk a leggyorsabbak ezen a napon, de ellenben az egyik legboldogabbak ezzel az eredménnyel. :))

Azzal a kutyával akivel egy évvel ezelőtt mélyponton volt a sportkarrierünk, a lábammal ami hol vitt a pályán, hol nem, sikerült az EOn hibátlant futnunk :)

A délutáni agility volt az egyetlen kizárásunk, elfáradtunk már fejben. Yelle kihagyta a palánkot, pedig mondtam neki, hogy olyan szép nagy akadály, akár fel is mehetett volna rá. :D
Visszanézve a videóról, talán én is inspirálhattam volna őt jobban.... Tegyük fel mondjuk kézjelekkel :D
Bocsi, Csucsu.

Összességében egy tökéletes első EO-ja volt Yellenek, remélem jövőre szintén lehetőségünk nyílik a megmérettetésre.

Szeretném megköszönni a rengeteg szponzorációt, amivel a Magyar agility válogatottat támogatták az idén.

Leginkább mégis azoknak, akik nem anyagiakkal, hanem a hozzáállásukkal, barátságukkal, motivációjukkal segítettek minket az úton. 
Dani, aki utolsó pillanatban kocsi akkumlátort szerelt, a látvány ellenére segített kutyát kanülálni, levezetett Belgiumba anélkül, hogy át kellett volna vegyem a kormányt, és úgy örült nekünk, a verseny során, mintha az EO-t és a lottót is megnyertük volna egyszerre <3 :)

Zsuzsi aki, annyi felesleges és nyilván jogos :D nyünnyögést hallgatott az évek során, hogy csoda hogy még felveszi a telefont, vagy eljön velem édeskettesben edzeni :D Isten tartsa meg jó szokását. :)))


Zsófi, aki minden edzésre bepasszíroz minket, akkor is ha előzőnap 11-kor találom ki, hogy menni szeretnék.
A munkabeosztásomat az edzéshez igazítja, és instruálja az edzésemet. 

Jó érzés, hogy végre nekem is van egy edzőm, és nem csak én vagyok mások edzője. :)