A póráz két végén?

2015. február 03. 23:45 - Dalma91

10731080_10203733314507975_1825879941260433224_n.jpg

Akkor most beszéljünk kicsit Dapi személyiségéről....
Aki ismeri, az tudja, hogy egy tünemény....Vagy mégsem :D

Olyan ösztönökkel van megáldva, hogy sokszor megkapom ez a kutya nem fog a többi kutyával  játszadozni a réten... Nem fog kulturáltan közlekedni a városban... Nem fog macskákat élve hagyni... (az utolsó már pipa :D )

És igazuk van.... Tényleg nem ... MÉG!


Furcsa, hogy egyes dolgokkal rosszabbul haladok vele, mint a három másik kutyámnál. Bár ugye az idő mindent megszépít.
Abban viszont biztos vagyok, hogy Benjinek az első héten mikor hozzánk került póráza sem volt, de sétált mögöttünk.. 4 Hónaposan, mikor egyszer nem lett kiengedve a járda pozícióból, szó szerint elhagytuk a kutyát a villamos megállóban. Sőt, még a felfestéseknél, és csatorna fedőknél is megállt. Mert amit megtanult azt alkalmazta.

A Daeron és Lili később kerültek hozzám, de fél évesen már mindegyiknek stabil póráz nélküli sétája volt. Nem kellett aggódnom miattuk.

séta.jpg

Na akkor most lássuk Dapit:

Mikor elhoztuk a tenyésztőtől a kocsiban úgy utazott, mintha mindig is hozzánk tartozott volna, majd mikor megálltunk, hogy levegőzzön, dolgát végezze, akkor pórázon úgy sétált, mintha ez teljesen természetes lett volna. Pisilt, és ment felfedezni.
Maga volt az öntudatosság, és magabiztosság :)
Ilyen vagány kiskutyát én még nem is láttam!

Na ez pár hónappal később is kimutatkozott. Nagyon vagány, nagyon céltudatos, és eszméletlen domináns. Eddig ilyen kutyám még nem volt, szóval új kihívások elé nézek. 

Akkor lássuk a pórázon való közlekedést két hónappal később: 

Talán a kedvenc jelenetem volt, mikor a Keleti Pu. és az István utca 3,5 perces távját NEGYVENÖT percen keresztül tettük meg. A türeleméről és megfontoltságáról híres Kisasszony nekiállt kikaparni a betont maga alól, miközben üvöltött a busz után( amivel véleményem szerint szíve szerint elüttette volna magát, ha hagyom... ) Gondoltam, naivan!! hogy használom a divatos módszereket, megállok, maga leszek a lelki béke és a megtestesült higgadtság és megvárom mikor hagyja abba.
....2-3 perces blokkokba haladtunk a metró aluljáró felé..  mikor abbahagyta a hisztériát egy lépést téve előröl kezdte a mizériát.
Biztos hülyének nézhettek... Nem elég hogy örökbe fogadok egy "német juhász-agár mixet", még csak nem is moderálja magát ! :D:D
(Persze ezt akkor nem ilyen viccesen éltem meg)Ű

Következő remek módszer a rántsuk bele a pórázba, és használjunk fojtó nyakörvet. Ott bukott meg a történet, hogy fizikailag és mentálisan is képtelen vagyok ezeket a módszereket alkalmazni. Csak bestresszelem magamat és a kutyát is, utána meg bűntudatom lesz tőle... 

Ajánlották a flexi pórázt. Sose hittem benne igazán, de kipróbáltuk!
Nem is lett volna rossz, ha az életideje nem 2 darab séta erejéig tartott volna.... A második alkalom közepén darabokra hullott flexivel sétáltattam a kutyát. Mármint, csak kínlódtam.

Na jó következő ötlet! Magam és a fal közé veszem a kutyát, és nem engedem magam elé. Ez egész jól bevált ideig-óráig. Pl. amíg volt fal mellettünk, és nem kapott izomgörcsöt a bal lábam a sok csámpázástól.

Nyilván a nagyszerű fordulj az ellenkező irányba, illetve lóbáld a póráz végét a kutya feje előtt és majd nem megy előrébb módszer sem vált be.... Bár nem is tudom mire gondolhattam...

1800465_708903142534548_7593870298468879453_n.jpg

Már többektől megkaptam, hogy engedjem el ezt a probléma kört, mert csak feszültséget szít köztünk.
Két napig lobogtam, mint Károly bácsi, és csak félve mertem a séta gondolatát is megfontolni.

Ami eddig számomra a legnagyobb kikapcsolódást jelentette a kutyasétáltatás, az Dapival szépen lassan rémálommá vált.

Kezdett körvonalazódni bennem, hogy még a végén igaza lesz azoknak a hívőknek, akik szerint kutya a városban nem való. Hirtelen tanyasi életre vágytam, ahol kiegyensúlyozottan élhetünk teljes harmóniában Dapával.

Na jó, de azért ezt talán mégse! Én nem megyek sehová, ennek a kutyának meg kell ezt tanulnia.

Itt tér vissza a képbe történetünk hőse, a maradék flexi póráz. Gondoltam (ismét naivan) ezt majd húzza maga után a kutya és el is lesz engedve, meg nem is, illetve közben majd egy labdával jobb belátásra bírom.
Nem tudom ki élt át olyan élményt, hogy a fél cm széles flexipóráz a húsába vájt. A kutya elindult a labda után, csak maga mögött hagyta az egész cugehört... Ez egy ismét átgondolt cselekedett volt tőlem.. Labdázzunk pórázon...Többet soha!!
Na nem baj utcán, társaságban nem sírunk, max. egyet-egyet bicegünk a reményt keltő otthon felé.

Rájöttem hogy már közel volt a cél! Nem volt olyan rossz ötlet ez a hosszú póráz, csak a kivitelezés volt szánalmas.
Még szerencse, hogy segítségemre sietett először egy kezelhető 3 méteres (majd miután 2 alkalom után elhagytam a nagy testvére a 10m-es) redőnygurtni!
Hetekig komikusabbnál komikusabb jeleneteknek lehettek szemtanúi a kedves belvárosi lakosok.

Dapi kitekerte a gurtnit egy darabig. Mivel a 10 méterből 6 a hónom alatt utazott, így gondolom nem is okoz nagy meglepetést, ha azt mondom a kutya legkisebb rántására leesett a földre. Mármint az jó lett volna... de ez inkább szétesett... Ok, kutya lefektet 3 perc gurtnitekerés, hogy ezt az eseményt két járdasziget múlva megismételhessük.
Közben a másik három kutyám ebbe a pár méter csodába folyamatosan beleakadt. A kiskutya előre, szegénykéim pedig borultak mint a dominó...
Mégis talán a kedvenc jelenetem az volt, mikor szerencsétlen járókelők ugrálták át a szalagomat. Bár szerintem annyira jót mosolyogtak, hogy ez a kis reggeli testedzés fel se tűnt nekik.

Megemlíthetném még a betekerem magam a fába, a bokorba, oszlopba, motorkerékpárba eseteket is, de azokat már mindenkinek a fantáziájára bízom.

Szóval 8 hónap alatt, minden sétáról úgy jöttem haza, mint aki lefutotta a félmaratont. Leizzadva, hol jobban, hol kevésbé megtörten...

És akkor rájöttem hogy fog Dapi megtanulni a városban közlekedni! Sehogy!! Szóval nincs más hátra, mint előre. Elengedtem.

Miután rettegtem elengedni 1-2 régebbi akciója miatt, ezért nehezen tudtam magam rávenni.
Az eredmény várakozáson felüli volt. 

Dapi hirtelen elkezdett figyelni. Az is érdekes volt, hogy labdázni, kajázni egy idő után már nem akart pórázon, minden más érdekelte, és elengedve maximálisan figyelmessé vált a kutya. (igen tudom, ennek nem kéne érdekesnek lennie, de nekem az volt 6 hónap vért izzadás után :D)

Mivel a járdát első naptól kezdve tanulta, így bíztam benne, hogy ez menni fog neki. 
Igaz egyenlőre kaja és labda asszisztálva, de a környékünkön már póráz nélkül sétálnunk. 

Ez az egy apró momentum, hogy a karabiner lecsattant a nyakörv széléről, annyit dobott a kapcsolatunkon, amit idáig semmi az elmúlt hónapok alatt.
Természetesen még nem bízom meg Dapiban teljes mértékben, a forgalmasabb helyeken még visszakerül a "csodálatos" póráz. De talán már látok valami fényt az alagút végén.

Szóval már csak arra kéne rájönnöm, hogy tanítsam meg pórázon közlekedni!

10928817_1012695182078176_1451298444_n.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dalma91.blog.hu/api/trackback/id/tr77096151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.