Hetek óta tudtunk róla, hogy Söjtörön egy külföldi nő embertelen állapotok közt tart, szaporít, más néven kínoz kistestű kutyákat.
Tudtuk, hogy valamikor menni kell értük, csak azt nem hogy mikor.

Igazából talán nem is meglepő, hogy amikor csörgött a telefon, hogy másnap 5 órakor indulás, az pontosan a külföldi utazásom előtt egy nappal történt. Már apró gondolatcsírák megfordultak a fejemben, hogy mit kéne még tenni utazás előtt, mennyi minden nincs elintézve, és azokkal is foglalkozni kéne, és amúgy is sokan mennek...
Majd mikor már a gondolatbuborék majdnem teleíródott a fejem felett, megcsendült a váratlan, vagy kevésbé váratlan: "Nem megy más állatorvos, mindenki lemondta" kezdetű mondat...
Ok, ez egyértelműsítette, hogy pakolni és készülődni másnap hajnalban is lehet, szóval hajnal 5-kor irány Söjtör.

Mikor reggel nyolckor szépen lassan beérkeztek a különböző állatvédelmi szervezetek képviselői, és a Polgármester úrral is le lett minden egyeztetve, akkor útnak indultunk a pokol tanya felé.


A telefonba nekem 70 kistestű kutyáról beszéltek, még gondoltam is magamban, hogy jó-jó ülj le egyes!  Hetven kutya?
(Ez olyan lehet mikor annó megkérdeztem egy gazdit, hogy mikor sérült le a kutyusa és közölte hogy 10 éve...
És hány éves a kutyus?
- Hét
Hát öööö izé, nincs több kérdésem...)

Amikor a rendőrségi helyszínelés után bemehettünk a helyszínre, akkor megelevenedett valamiféle lidércálom.

A kutyák fadobozokban, letakart, elbarikádozott kennelekben, koszos, büdös ólakban voltak fellelhetőek.
A kedves "gazda" gondoskodott róla, hogy ne érje őket se víz, se napfény, se levegő.

Mint egy inverz karácsony... Minden doboznyitásnál hitetlenkedve, és szörnyülködve álltunk a látottak előtt.





A barokkos túlzás elmaradt. A végső számláláson nem hetven, hanem több mint 130 kutyát datáltunk.

Minden kutyát egyedileg a helyszínen microchippel megjelöltünk, és végül állatorvosi rendelőkbe és állatvédelmi szervezetkehez kerültek.

A kutyák  egészségügyi állapota csernobili körülményeket idézett.
Többnek deformáltan forrt össze egy-egy törött végtagja, voltak vak, és egyéb szemsérüléssel élő kutyák, két- három idegrendszeri tüneteket mutató eb, több vemhes, és daganatos kutya is volt közöttük.
Mivel szinte kivétel nélkül minden kutya a saját, és kis barátja ürülékében "táncolt" ki tudja mióta, ezért a talpukon a bőr felmacerálódott. Több kis szerencsétlenen harapott sérülések voltak láthatóak mivel a parányi hely, sok kutya kombináció nem éppen nyerő páros.


A nap végén, mikor véget ért a kutyátmentünksötétbenindulunksötétbenérkezünk túránk, kicsit megpróbáltam számot vetni a nap eseményeivel.

Akkor valami bevillant...
-Mások azon agonizálnak, hogy egyedi, saját kérésre összeállított, névre szóló nyakörvet válasszanak-e Fifinek vagy maradjanak inkább a tradicionális tappancsos modelleknél.
-Egymásnak ugranak, hogy felelőtlenek, sőt állatkínzók, ha a kutyát nem épp a legújabb trend szerint eteti a másik fél.
-Fontosnak tartják, hogy melyik samponnal fürdetik a díjnyertes kutyát, és fontos hogy emiatt ugye díjnyertes is legyen.
-Mi sportkutyások másodperceket nézünk. Felmenőket, törzskönyveket, eredményeket.

Én meg belecsöppentem ebbe a szürreális valóságba.
Ahol egy falat élelem volt a tét.
Ahol víz, és étel hiányában egymás, és saját ürüléküket ették és itták vissza az állatok.
Ahol a szőrük olyan szinten volt összeragadva, hogy mozdulni nem tudtak.
Ahol az anyakutyát épp lezsarolták a pár hetes kölykei, mert egyiknek sem volt mit enni.
Ahol kivitted a kutyát a napfényre, de ő inkább visszamenekült a sötétbe.
Ahol olyan szag és látványvilág tárult az ember szeme elé, hogy leírni nem lehet.

És ahol ki tudja mióta ment ez, és hogy még hány ilyen hely van országszerte.

Rólam a söjtöri levegő ismét lerepítette a szemellenzőt.
Remélem több ember is ahelyett, hogy félrenézne a későbbiekben, jó okkal, és céllal nyitja majd ki a csipogóját.