Eljött ez a pillanat is...
Sokáig féltem, már-már rettegtem tőle. Mi lesz ezután? Lezárul egy csodálatos időszaka az életemnek.
Igen...2016 Daeron utolsó éve a versenyzésben. A végére pedig az Országos Bajnokság fogja feltenni a koronát.
Egész évben ez járt át, hogy ezt az évet még ki kell használnunk, még élveznünk kell minden pillanatát.

Most mégis itt állok az utolsó verseny kapujában, és már nem félek. Sőt, teljesen megnyugodtam.
Ugyan Daeron  szíve és az akaratereje még a régi. Talán ez a közös vonás juttatott miket mindig egyre előrébb.

Ő sose adta fel, sose lassított, de én sem.

Mégis így, hogy jövőre 10 éves lesz, úgy érzem ezt a fantasztikus képességét nem használhatom ki többé. Nem lenne fair a kutyával szemben.
Nem fogok egy idősödő kutyát csak azért kizsigerelni, mert a fizikai állapota kifogástalan, és még "bírná".

Szeretném, ha mindenki az aktív, életerős, robbanékony kutyára emlékezne, és nem az öregedő, agyonnyüstölt, kiégett kutyát látnák az emberek Daeronba, mikor ránéznek!

Szóval elérkezett az idő. Az utolsó verseny, ahol egy csapatként állhatunk a rajthoz.

Nincs bennem különösebb izgalom, vagy teljesítési kényszer.. 
Nem fogok kétségbeesni, ha nincs meg egy zóna, vagy leesik egy léc. Akkor sem leszek csalódott, ha kimarad egy szlalomkapu.
Csak ott abban az utolsó pillanatban, abban a kétszer 40 másodpercen élvezni szeretném az elmúlt 10 évünk munkáját.
Emlékezni a nehézségekre, amivel küzdöttünk az elején, és büszkén gondolni a sikerekre.

Egyikünk sem tudott koncentrálni. Daeron ugrani nem tudott, én futni. Együtt tanultuk ki ezt a sportot, és együtt nőttünk fel. Ő a részem lett, és én az övé. Akinek már megszületett élete "A" kutyája az tudja most mire gondolok :)

Sokáig csak az esetlen lány voltam, ő meg az eszetlen kutya. Nem értünk végig a futamokon, rendszeresen hibáztunk, de sose adtuk fel. Az én lelkesedésem töretlen volt, és ő igazi partner volt a céljaimhoz.

Így végül vérrel-verítékkel, sok csalódással és bukással, de sikerült igazi csapattá kovácsolódnunk.
Daeron már akkor is tudja, mire gondolok, amikor bennem még meg sem fogalmazódott a gondolat. És ez így tökéletes.
Megjártunk időközben sok országot, álltunk sokszor dobogóra, többszörös  EO és  FMBB válogatottak lettünk, és volt lehetőségünk az IMCA-n és az FCI világbajnokságon is indulnunk.

Így a hétvégén felállok a starthoz...Veszek egy nagy levegőt! Stresszmentesen, szélesen mosolyogva. Hiszen nekünk már semmit se kell bizonyítanunk. Nekünk csak épp, ott abban az időben ki kell élveznünk az utolsó pillanatot.

A mi utolsó kétszer negyven másodpercünket!